Nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy száz évvel ezelőtt egy nő beiratkozzon az orvosi egyetemre, férfiak közé, egyedüli nőként. Steinberger Sarolta megalázó körülmények között végezte el az egyetemet: a férfi mosdót kellett használnia, a cselédbejárón közlekedett és folyamatosan gúnyolták. Senki nem hitte, hogy a nőkből tényleg lehetnek orvosok.
Száz évvel ezelőtt, Magyarországon még az a társdalami nézet uralkodott, miszerint a nők minden tekintetben alacsonyabb rendűek a férfiaknál. Lehetetlennek gondolták, hogy a nők képesek ugyanolyan jó eredményeket elérni akár a tudományok vagy a kultúra területén, mint a férfiak; ezért nem is hitték, hogy bármi pozitív hozadéka lehetne a nők oktatásának. A nők nem tanulhattak tovább, nem lehettek például orvosok. A társadalmi szerepük a gyereknevelésre és a család kiszolgálására korlátozódott csupán. A nőket gyerekszülésre és/vagy prostitúcióra tartották „alkalmasnak”. Bédy-Schwimmer Rózsa nőjogi aktivista, újságíró így fogalmazta ezt meg a századfordulón: „A világ elhitte, hogy a női nemnek csakis kizárólag két életcélja lehet: vagy szülni, vagy szülni.”
A nők is lehetnek orvosok
Elsősorban a nők egyenjogúságért vívott harcok következményeként, a gazdasági rendszer változása miatt, valamint számos háborús helyzetnek „köszönhetően” (ahol a nőket is kénytelen voltak bevonni az egészségügyi ellátás minden területébe, például a sebészetbe is) ez a hozzáállás lassan elkezdett változni. Az egyik igen fontos mérföldkőnek tekinthető a nők képzése: 1895-ben vezetik be a nők nyilvános középiskolai oktatását, valamint ugyanebben az évben Wlassics Gyula kultuszminiszter rendelete lehető tette a nők számára, hogy felvételizhessenek a budapesti egyetem orvosi karára. Steinberger Sarolta volt az első nő, aki megragadta ezt a lehetőségét és beiratkozott az orvosi egyetemre.
Megalázó körülmények az egyetemen
Steinberger Sarolta gazdag, zsidó család gyermekeként született Tiszaújlakon 1875-ben. A kolozsvári református kollégiumban folytatta tanulmányait, majd Wlassics rendeletének köszönhetően az orvosi egyetem hallgatója lett. Ekkor ő volt egyetlen nő, aki orvosnak tanult Magyarországon! Az egyetemen nem biztosítottak számára külön mosdót, a férfi WC-t használta, és a cselédbejárón át közlekedett. Állandóan bizonyítani kellett a rátermettségét, tudását a férfiaknak. Gondoljunk bele: az összes professzor és egyetemi társa, mind férfiak voltak, akik általában véve ódzkodtak attól, hogy egy nőből orvos váljon. Az újságokban szinte mindennapos diskurzus folyt arról, vajon a nők valóban alkalmasak-e orvosnak? Több férfi írt arról a véleményéről, hogy a nők az orvosi hivatást nem képesek betölteni, hiszen nincs meg a szellemi kapacitásuk hozzá. Noha a nők évtizedek óta fontos és nélkülözhetetlen feladatot láttak el a betegek ápolásában, a terhesgondozásban, ha szóba került, hogy például gyógyszerészek vagy orvosok szeretnének lenni, folyamatos gúny érte őket. Igencsak nagy bátorságra volt szüksége annak a nőnek, aki minden élcelődés ellenére orvos szeretett volna lenni.
A hivatást választotta a család helyett
Nem csoda, hogy Steinberger Sarolta úgy érezte, választania kell a hivatás és a család között. Soha nem ment férjhez, úgy gondolta kivitelezhetetlen számára feleségnek, anyának lenni, ugyanakkor megbirkózni az orvosi tanulmányokkal is. 1900-ban végezte el az egyetemet, sikeresen letette a vizsgákat, szigorlatokat és megszerezte az orvosi diplomát. Mégsem választhatott szabadon szakterületet, nőgyógyászattal „illett” foglalkoznia, ezért külföldi klinikákon tanult, majd visszatért Magyarországra és szülész-nőgyógyászként dolgozott.
Az elismerésre több évtizedig várt
Bár a századfordulón nők számára egyre több egyetemi szak lett elérhető, társadalmi elismertségük, megbecsülésük alig-alig változott. Mikszáth Kálmán író is becsmérlően nyilatkozott arról, milyen furcsa, „lehangoló” állapot az, hogy a nők tudományos pályára léphetnek. A két világháború között még inkább előtérbe került az a közvélekedés, hogy a nők feladata elsősorban a családanya és a háziasszony lét. Steinberger Sarolta mindeközben több publicisztikájában próbálta bebizonyítani, hogy nők talán még alkalmasabbak is orvosnak, mint a férfiak. Orvosként a férfiaknál többet teljesítve dolgozott, de ő nem juthatott előrébb. A kor tehetséges férfi orvosai villámgyorsan, szép karriert futhattak be: hamar klinikai tanszékvezetőkké, osztályvezetőkké válhattak. Ezzel szemben Steinberger Saroltát csak húsz év után nevezték ki osztályvezető főorvossá az Országos Társadalombiztosító Intézetben. Orvosi pályájának a történelmi események vetettek véget: az 1940-es években zsidó származása miatt abba kellett hagynia a hivatását. A második világháború után teljesen visszavonulva élt, 1966-ban halt meg.
Emlékezete
Az életéről és munkásságáról kevés történet, adat maradt fenn. Hamvai a Kozma utcai izraelita temetőben található.
Forrás:
Dr. Bruckner Éva: Az első magyar orvosnők nyomában
Kiss László: Medikák a cselédbejáróban, avagy orvostörténeti kuriózumok az emancipáció magyarországi történetéből. (Az elitMed Mozaik kiadványából)