FELELŐSEN MAGADÉRT

Méheltávolítás után hogyan hozzuk vissza a szexualitást az életünkbe?

 A mióma mérete, száma és lokációja miatt előfordulhat, hogy méheltávolításra kerül sor. Fontos, hogy a műtét, a krízishelyzet feldolgozása után, lassan a szexualitás is visszatérjen a nő életébe, hiszen a szex az élete örömteli része.

Tabuk nélkül beszélgettünk erről a témáról dr. Csereklye Andreával, a FEME szexuálterapeuta szakértőjével.

Andi pici

A mióma a méh jóindulatú daganata, amely lehet tünetmentes, de vérzészavarral, alhasi fájdalommal is járhat, megnehezítheti az intim együttléteket, valamint meddőséget, korai vetélését is okozhat. Jellemzően 35 éves kor felett alakul ki, és csak ritkán azt megelőzően, de 20 éves kortól egészen a menopauzáig jelentkezhet ez az elváltozás. A mióma eredményesen kezelhető és a terápia kiválasztása során az orvos számos szempontot figyelembe vesz, amelyeknek megfelelően dönthet a gyógyszeres kezelésről vagy a sebészeti eljárásról, amely során eltávolítják a miómát. Számos esetben az is előfordul, hogy a mióma száma, mérete, elhelyezkedése miatt elkerülhetetlen a méh teljes eltávolítása

A miómában érintettek esetében, már azelőtt is nagy valószínűséggel romlik a szexuális élet minősége, mielőtt műtétre kerülne sor, ugyanis a mióma vérzészavarral, valamint szeretkezés közben fellépő erős fájdalommal is járhat. A méheltávolítás után megszűnnek ezek a tünetek, ezért szép lassan, újból lehet szeretkezni, vissza lehet hozni a szexualitást a mindennapokba. Hiszen a szex alapvető emberi szükséglet, egy természetes igény, amelynek kielégítése része a harmonikus életnek.  

Nőiesség

Dr. Csereklye Andrea: „Legelőször a nőiességet kell újból felépíteni, csak azután lehet szexuális együttlétekről beszélni. Ha a nőiesség témája nincs rendbe téve, nem tudunk tovább lépni az egészséges szexualitás irányába. A nők gyakran úgy érzik a műtét után, hogy elvesztették a nőiességüket, nem tudják elfogadni a műtét után ott maradó heget, és még sorolhatnánk, milyen nehézségekkel kell szembenézniük. Nagyon jó, ha ilyenkor pszichológus segítségét kérjük. Mindenképp fel kellene keresnie egy szakembert azoknak, akik szerettek volna még gyerkőcöt, hiszen egy gyászfolyamaton is át kell esniük.”

Pozitív szemlélet

Dr. Csereklye Andrea: „Én azt szoktam mondani, hogy a szexualitásnak volt egy rossz fejezete, ezt zárjuk le. A mióma miatt nem lehetett jó szexuális életet élni, de ez már elmúlt. A műtét után, a pozitív dolgokra fókuszáljunk! Most már lehet felszabadultan, fájdalom nélkül szeretkezni! Tiszta lappal lehet indulni, át lehet élni az örömöket. Nincs olyan cél, hogy a mióma előtti szexuális aktivitást állítsuk vissza. Az is lehet, hogy még jobb lesz az illető szexuális élete, mint bármikor.”

Fokozatosan, türelmesen!

Dr. Csereklye Andrea: „Az orvosok általában a műtét után 6 héttel már engedélyezik a szexet. Viszont, az első három-négy hét után már lehet pettingelni, tehát simogatni, csókolgatni egymást. Az az aranyszabály, hogy semmit nem szabad siettetni, fokozatosan kell visszatérni az intim együttlétekhez; ugyanakkor hárítani sem jó. Általánosságban véve: ha valaki a műtét után három hónappal még mindig nem szeretne szeretkezni, ott bizonyosan valamilyen elkerülés, hárítás van. Ebben az esetben érdemes szakemberhez fordulni. Természetesen minden a személyiségtől és az illető élettörténetétől függ. Ne várjuk el senkitől, aki szeretett volna gyermeket és a műtét miatt már nem tud teherbe esni, hogy az operáció után két hónappal vágyjon az intim együttlétre.”

Kezdeményezés

Dr. Csereklye Andrea: „Hatalmas krízis az, ha valakit megoperáltak, ez bizonyos. Ugyanakkor, ha valaki párkapcsolatban él, ott van a férfi is, aki kényeztetni szeretné a párját, és nem tudja. A nő feladata, hogy visszahozza a szexualitást a párkapcsolatba, hiszen a férfi félti a párját, és nem tudja, mikor közeledhet újra társához. Ha a nő úgy érzi, nem szeretne még szeretkezni, akkor kicsit kényeztesse ő a férfit. Ha pedig valaki nem él párkapcsolatban, akkor nyugodtan végezzen önkielégítést, amíg fel nem készül egy új partnerrel való megismerkedésre.”

Petting

Dr. Csereklye Andrea: „Azt tanácsolom, hogy hosszan, sokat pettingeljenek a partnerek. A hosszú előjáték fontos a legtöbb nő számára a szex előtt, a műtét utáni időszakban pedig még inkább: mind pszichésen, mind a test felkészítésének szempontjából. Az erogén zónákra összpontosítsanak a partnerek!”

Koncentráció

Dr. Csereklye Andrea: „Az lenne az ideális, ha nem kalandozna el a figyelem. A nő ne hagyja, hogy elterelődjenek a gondolatai afelé, hogy esetleg fájni fog a szex.  Koncentráljon az érintésre, a férfi testének látványára, az illatára vagy a fellépő testi érzetekre. Bármikor, amikor eszébe jut valami, térjen vissza a jelenbe, az itt és most állapotába. Ne a múltba vagy a jövőbe vándoroljunk szex közben!”

Vetkőzés

Dr. Csereklye Andrea: „Most már bikinivonal alatt vágnak műtét során, tehát a heg is csak akkor látható, ha a hölgy leveszi a fehérneműt. Azt tanácsolom, hogy az előjáték fehérneműben történjen. Ez pszichésen sokat segíthet.”

Pozitúrák

Dr. Csereklye Andrea: „A partnerek próbálkozzanak a kiskanál-nagykanál pozitúrával, vagyis a szeretkező pár oldalt fekszik, és a behatolás hátulról történik. A kutya póz nem szerencsés, mert a műtét után még fájdalmat okozhat. Ahogyan a misszionárius (a nő hanyatt fekszik, a férfi van felül) és a lovagló (a férfi hanyatt fekszik, a nő van felül) sem ideális választás egy ideig. Nem azért, mert nem komfortos, hanem azért, mert a partner jobban látja a műtéti heget, és emiatt a nő figyelme elkalandozhat. Ezek a pozitúrák akkor ajánlottak, ha már a nő teljesen megbarátkozott a műtét után megmaradt heggel.” 

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.